1. A Szent Orsolya Iskolaközpont nem kapott tájékoztató levelet (sem e-mail-ben, sem postai úton) a Dombóvári Közös Önkormányzati Hivataltól, így nem is jelezhettük uszodahasználati igényünket. 2. Nem is vártunk megkeresést, mivel kb. negyven éve van iskolánkban úszásoktatás és eddig nem kellett jelentkezni. 3. A péntek délutánt nem felajánlották, hanem ez maradt, de felborította...
Author: szerkeszto
Átadtuk a Informatika házat
2019. szeptember 27-én ünnepélyesen átadtuk az Informatika házat. Az iskolai himnusz eléneklésével kezdődött a házavató, majd Kerényi Zsolt igazgató úr köszöntötte az épület létrehozásában segédkezőket. A iskola tanulói izgatottan várták, hogy a szalag átvágása után beléphessenek az épületbe és kipróbálhassák az új számítógépeket. Az esemény zárásaként minden diák két gombóc fagylaltot fogyaszthatott el. Még több...
Atlétika ügyességi csapatbajnokság Szekszárd
Szekszárdon rendezték az idei tanév első atlétika versenyét. Diákjaink jól kezdték a szezont, értékes helyezéseket és bajnok címet sikerült megszerezni. Eredmények: Leány távolugrás 1. hely Szent Orsolya Iskolaközpont(Szalay Zóra, Zemán Zóra Zoé, Szőke Hédi, Sarkadi Dorka, Nyers Ramóna) Fiú magasugrás 2. hely Szent Orsolya Iskolaközpont (Roósz Roland, Varga Ádám, Fehérvári Csegő, Drüszler Zsombor, Monostori Ákos)...
Laser Run
Budapesten rendezte a Magyar Öttusa Szövetség a Laser Run Világbajnokságot 2019. szeptember 6-án.
Indul az új tanév!
Isten hozta első osztályosainkat, és a nyári szünetről visszatérő diákjainkat! A tanévnyitó ünnepségen elhangzott útravaló gondolatokkal kívánunk szép eredményeket!
Tanévnyitó
Tanévnyitó ünnepély: 2019. szeptember 01-jén, 17.00 órakor. Tankönyvek átvétele: 2019. szeptember 02-án az első tanítási napon.
Nyári ügyeleti rend 2019
Kosárlabda diákolimpia országos döntő
IV. korcsoportos kosárlabda diákolimpia országos döntő. Országos 3. helyezett lett kosárlabda csapatunk! Halmai Dánielt beválasztották a döntő all-star csapatába! A Csapat: Roósz Roland, Halmai Dániel, Kalocsa Levente, Reizinger Máté, Szőke Bálint, Monostori Ákos, Lép Adrián, Bánáti Kevin, Barabás Ábel, Karádi Kristóf, Katatics Kolos, Vincellér Nándor, Fehérvári Csegő. Testnevelő-edzők: Horváth Zsoltné, Németh József, Tamás Péter