Floorball országos elődöntő
Bejegyzés

Floorball országos elődöntő

Bronzérem és ötödik helyezés a mini floorball országos elődöntőjében! A téli szünet megkezdése előtti hetekben került sor a kispályás floorball országos elődöntőire, melyen iskolánk két csapattal is képviseltette magát. A II. korcsoportos lányok a megyei döntőn szerzett aranyéremmel, míg a III. korcsoportos fiúk megyei ezüstéremmel szereztek jogot arra, hogy megküzdhessenek az országos döntőbe jutásért a...

Vízkereszt
Bejegyzés

Vízkereszt

Január 6-a vízkereszt. Ebből az alkalomból dr. Hegedüs János plébános megáldotta az iskolát, és annak helyiségeit. Az ajtókra felkerült a C+M+B felirat is, mellyel kérjük, hogy a három Szent Király közbenjárására áldja meg Krisztus az adott hajlékot.

Kelemen atya üdvözlete
Bejegyzés

Kelemen atya üdvözlete

Kedves Testvéreim! Ádventi várakozásunk lassan a végéhez ér, közeledik már Krisztus születésének ünnepe. Mária van az utolsó napok középpontjában: az angyali üdvözlet, az Erzsébettel való találkozása, a híres Magnificat ének megszületése. Aztán majd látjuk Máriát Betlehemben, ahogyan figyelmesen, csendesen fogadja a szokatlan látogatókat és szavaikat szívébe vési. A különös eseményeket, az angyalok, az idegen pásztorok...

2021. december 23.2021. december 23.írta:
Fogadóóra
Bejegyzés

Fogadóóra

Tisztelt Szülők! 2021. december 13-án 17 órától fogadóórát tartunk. Mindenkit sok szeretettel várunk!

2021. december 9.2021. december 9.írta:
Fontos információk!
Bejegyzés

Fontos információk!

Tisztelt Szülők, Kedves Gyerekek!  Az előttünk lévő időszak fontos információi:  1. A vonatkozó jogszabályok szerint december 1-jétől az intézményvezetőnek adott keretek között rendelkeznie kell az alkalmazandó védelmi intézkedésekről. Ez a mi iskolánkban a következő: – December 1-jétől az iskola teljes területére csak oltási igazolvánnyal és maszkban lehet belépni (ez nem vonatkozik az iskola diákjaira, és...

2021. november 29.2021. december 1.írta:
Gyűjtés
Bejegyzés

Gyűjtés

Tisztelt Szülők, kedves Diákok! Idén is gyűjtést szervezünk az adventi időszakban a rászoruló családok részére. 2021. december 20-ig várjuk az adományokat liszt, cukor és étolaj formájában. Segítsünk együtt!

2021. november 23.2021. november 23.írta:
Büfé
Bejegyzés

Büfé

Tisztelt Szülők! Holnap(pénteken) reggel a büfé nem üzemel!

2021. november 18.2021. november 18.írta:
Floorball diákolimpia megyei döntő, Paks
Bejegyzés

Floorball diákolimpia megyei döntő, Paks

Iskolánk 5 csapattal érkezett Paksra, a diákolimpia megyei döntőjére. Újra olyan teamekkel kerültünk össze, ahol a gyerekek rendszeres edzések mellett,  egyesületi színekben játszanak.  Mi, mint amatőrök mégis minden alkalommal méltó ellenfelei vagyunk ezeknek az iskoláknak. Nálunk a gyorsaság, az ügyesség, a jó helyzetfelismerés, a csapatjáték és a küzdeni tudás dominál. Vannak nálunk atléták, úszók, kosarasok,...

2021. november 15.2021. november 15.írta: